ELEKTRONIKUS INFORMÁCIÓSZOLGÁLTATÁS
NEMZETI PROGRAM

Küldetésünk

Az információhoz való hozzáférés igényeként 2001-ben az Oktatási Minisztérium égisze alatt megszületett az EISZ program, mely kezdetben több, különálló forrásból gazdálkodott, ám az 1079/2012. (III. 28.) Kormányrendelet rendezte a program pénzügyi hátterét.

A rendelet alapján a Kormány felkérte a „Magyar Tudományos Akadémiát (a továbbiakban: MTA), hogy az irányítása alatt álló köztestületi költségvetési szerv, az MTA Könyvtár (2013. január 1-től MTA Könyvtár és Információs Központ, röviden MTA KIK) közreműködésével lássa el az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program működtetésével kapcsolatos feladatokat.” A rendelet legfontosabb tételeként az állam központosította és 1426 millió forinttal biztos alapokra helyezte az EISZ Nemzeti Program működését.

A Küldetésnyilatkozat unk szerint az EISZ Nemzeti Program a kutatási infrastruktúra, az országos szintű elektronikus szerzeményezés illetve beszerzés egyik legfontosabb támasza. Az EISZ nyújtotta állami támogatással a hazai „felsőoktatási intézmények és szakkönyvtáraik; a nonprofit kutatóhelyek és szakkönyvtáraik; oktatással, kutatással foglalkozó egyéb intézmények és szakkönyvtáraik” (pl. egészségügyi intézmények és közkönyvtárak) a piaci árnál olcsóbban juthatnak hozzá elektronikus tudományos tartalmakhoz; adatbázisokhoz, folyóiratokhoz, könyvekhez és faktografikus művekhez.

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

1. Minek a rövidítése az EISZ?
Az Elektronikus Információszolgáltatás hivatalos rövidítése az EISZ.

2. Mi is tulajdonképpen az Elektronikus Információszolgáltatás?
Az EISZ korábban az oktatási tárca, jelenleg a 1079/2012. (III. 28.) kormányhatározattal szabályozott nemzeti program alapján nemzetközi és magyar információforrások használatát teszi lehetővé a felsőoktatás hallgatói, oktatói és kutatói, valamint a nonprofit kutatóintézetek számára.

3. Mely adatbázisok érhetőek el az EISZ Alapprogram keretében? (az adatbázisokról bővebb információt találhat az Adatbázisok menüpontra kattintva)

  • ACM Digital Library
  • Akadémiai Journals Collection
  • Akadémiai Szótárak
  • Cambridge University Press Journals
  • Centre for Agriculture and Biosciences International (CABi)
  • Economic Literature Index (Econlit)
  • Food Science and Technology Abstracts (FSTA)
  • Grove Art Online
  • Grove Music Online
  • JSTOR
  • MathSciNet
  • Modern Language Association + Literature Resource Center (MLA + LRC)
  • Nature
  • Reaxys
  • Science Magazine
  • Science Direct
  • Springerlink
  • Web of Science
  • Zoological Records
  • Scopus
  • Journal Citations Reports
  • Essential Science Indicators
  • SciFinder

4. Hogyan férhet hozzá az adatbázisokhoz?
Keresse fel intézménye könyvtárát és tudakozódjon az elérhető adatbázisokról! Az adatbázisok közvetlen URL eléréssel találhatóak meg (pl. http://www.sciencedirect.com/). A csatlakozás az IP – az Internetbe kapcsolt számítógép hálózati azonosító száma. – tartományok alapján létesülnek. Az intézményeken kívüli terminálokról csak speciális módokon lehet csatlakozni; amennyiben az intézmény lehetőséget biztosít erre: betárcsázós (dial-up) kapcsolattal, intézményi VPN-hez történő csatlakozással, vagy (intézményi) TerminalService elérésen keresztül. Lehetőség van még a port forwarding-ra is (porttovábbítás); ehhez annyi kell, hogy legyen témaszámunk egy olyan számítógépen, amelyet távolról az ún. SSH (Secure Shell) protokollal el lehet érni, s amelyről az IP-címhez kötött adatbázis szolgáltatás elérhető. 2015-től folyamatosan az EISZ be fogja vezetni a Shibboleth azonosítást is az elérésben.

5. Elérhető külföldről a szolgáltatás?
Az EISZ program jelenleg a hazai felsőoktatási intézmények számára használható IP tartományok alapján. 2015-től a Shibboleth kapcsolódás kiépítésével külföldről is lehetővé válik a szolgáltatások elérése.

6. Mit tegyen, ha nem tudja elérni a kívánt adatbázist?
Ellenőrizze Internet-kapcsolatát, illetve számítógépe tűzfal beállításait. Ha mindent rendben talált és mégsem éri el az adatbázist, akkor kérem írja meg a problémát, intézménye nevét, IP-címét valamint a nem elérhető adatbázis(ok) nevét az eisz@konyvtar.mta.hu címre!

Az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program hivatalos logója

Az EISZ Nemzeti Program logója (sorrendben JPG-PNG formátumokban, illetve PDF formátumban letölthető INNEN)

EISZ logó JPG formátum EISZ logó PNG formátumban


        COMPASS - Iránytű az információhoz